Baloghy Gyuri vagyok, a Salsa Fan vezetője és oktatója. A Salsa Fan egy közösség, amit táncolni vágyó, latin zenét szerető hölgyek és urak, lányok és fiúk alkotnak. Lehet itt tanulni különböző táncokat, de legfőképpen a salsa az ami összehozza a csapatot. Szervezünk bulikat, workshopokat, intenzív kurzusokat, táborokat, koncerteket is.
Látogass el hozzánk és tapasztald meg a hangulatot, ami minden héten összehoz minket is!
Magamról pár sorban:
A Salsa 2004-ben lépett az életembe. Előtte a versenytánc és a musical tánc volt az elsődleges, ami jó alapot adott a salsa értéséhez és az arra való ráérzésre. Nagyon hamar beleszerettem és most már ez áll az első helyen.
Oktatással 2006 óta foglalkozom. A biztos salsa alapokat a Salsa Viva tánciskolában, csapatban szereztem meg Bán Andrea és Molnár Endre szárnyai alatt.

Később volt több csapat, iskola ahol tanítottam, felléptem, és sokat tanultam, de vágytam egy saját elképzelés megvalósítására, ebből lett a Salsa FAN.
Tanáraim voltak: Koltai Ottó, Iványi Judit, Juhos István Puttó, Sárközi Gyula, Juhász Barbara, Kováts Gergely Csanád, Kovács Zsolt, Jurányi Patrik, Ménich Gábor, Bán Andrea, Molnár Endre, Németh Péter, Lajtai Beatrix, Sándor Zoltán, Sándor Judit, akiknek ezúton is Köszönök mindent!
Számomra az órák jó hangulatban történő megtartása a legfontosabb, annak érdekében, hogy mindenki feltöltődjön és mosolygósan szerezze meg a tudást. Jó nézni a csillogó szemeket mikor sikerül elsajátítani a lépéseket.:)
A Salsa mindenki számára elérhető, sokszínűsége lehetőséget kínál bárki számára önmaga kifejezésére. Hiszek benne, hogy a Salsa nemcsak tánc, hanem egyben terápia is. Mindenki számára más okból, de egy biztos, ha táncolod, ha hallgatod, más színben látod majd a világot.

Kubai páros salsa Középhaladó
Minden hétfőn 18:00 - 19:00
folyamatos csatlakozási lehetőséggel
Bachata páros kezdő
Minden szerdán 18:00 - 19:00
folyamatos csatlakozási lehetőséggel
Helyszín:
Erzsébetligeti Étterem és Rendezvényház
légkondicionált, tükrös, nagy rendezvényterme
Budapest, Diósy Lajos u. 22/D, 1165
Alkalmi jegy:
2500 Ft / 60perc
Bérlet:
8000 Ft / 4alkalom(4*60perc)
2 hónapig felhasználható

Salsa Fitness
Minden hétfőn és szerdán 19:00 - 20:00
folyamatos csatlakozási lehetőséggel
Helyszín:
Erzsébetligeti Étterem és Rendezvényház
légkondicionált, tükrös, nagy rendezvényterme
Budapest, Diósy Lajos u. 22/D, 1165
Alkalmi jegy:
2500 Ft / 60perc
Bérlet:
15000 Ft / 8 alkalom(8*60 perc)
2 hónapig felhasználható
A legjobb módja a személyre szabott fejlődésnek. Saját tempóban, nyugodt környezetben lehet tanulni, személyes kiemelt figyelem mellett.
A magánóra díja 10 000 Ft / 60perc
Az ár 2 főig érvényes és tartalmazza a terem bérleti díját is!
A magánóra közösen egyeztetett időben és időtartamban lehetséges.
Időpont egyeztetés:
Baloghy Gyuri +36702430038
salsafan.hu@gmail.com
A magánóra lemondásának feltételei:
fb esemény, katt a linkre és jelöld kérlek, hogy ott leszek, nem kötelező, de köszi
Most megtanulsz táncolni!
Teljesen kezdőknek szóló szuper intenzív hétvége kurzusokkal.
Mire számíthatsz:
Szombaton 15 - 18 -ig teljesen kezdőknek szóló kurzus az alapoktól a már megélhető táncig.
Vasárnap folytatjuk 15 - 18 -ig Kezdő II. szinten már, (de lehet jönni újként is, ha csak ekkor érsz rá, mert ismétlünk).
Már 1 kurzus is eredményt fog hozni, de a teljes hétvégével olyan dózist kapsz, amivel megállod a helyed bármelyik buliban és kinézheted magadnak a következő szintet!
Részvételi díjak (készpénzben tudjuk elfogadni):
1 kurzus 4000Ft
2 kurzus egyben 7000Ft
Várunk szeretettel!
Gyuri és Szilvi
fb esemény, katt a linkre és köszi, ha a going/ott leszekre nyomsz
Bachata az érzéki latin tánc - gyere és próbáld ki!
Teljesen kezdőknek szóló kruzusunk első alkalma, amit most telejesen ingyen kipróbálhatsz és ha megtetszik egyszeri -25% kedvezménnyel tudsz 4 alkalmas bérletet vásárolni a bemutató óra végén.
Nem kell előzetes tánctudás, jöhetsz pár nélkül is, és csak lazán-kényelmesen!
A bachata kurzusunk ugyanebben az időben lesz majd a jövőben is megtartva.
4 alkalmas bérletünk 8000Ft, de ezen az alkalmon -25% kedvezménnyel 6000Ft-ért tudod megvásárolni.
Várunk szeretettel!
Gyuri és Szilvi
fb esemény, katt a linkre és köszi, ha going/ott leszekre jelölsz
Ingyenes bemutató óra!
Mozogj latin ritmusokra, salsa, bachata, cha-cha-cha, sensual.
Próbáld ki és élj az óravégi bérletakcióval (nem kötelező, de érdemes:-), amiben a 8 alkalmas bérlet 12000Ft helyett 10000Ft-ba kerül helyszíni készpénzes vásárlás esetén!
A bérletek 2 hónapig felhasználhatók.
Az órák hétfőn és szerdán 19-20 között lesznek megtartva.
Gyere lazán, sportosan!
Várlak szeretettel!
Szilvi
fb esemény, katt a linkre és going/ott leszek gombra
Várunk egy szuper salsa - bachata táborba!
MÉG CSATLAKOZHATSZ! - Folyamatosan foglalunk új szobákat!
Nyerj magabiztosságot, mélyítsd tudásod számos workshop által, érezd jól magad a közös programokon, partikon.
Ismerkedj, táncolj, töltődj, fejlődj!
Ezt kínáljuk kezdő és középhaladó szinten lévőknek!
Helyszín: Hotel Magistern Siófok *** aranypart
Mire számíthatsz:
Részvételi díj 3 nap 2 éjszakára:
79990Ft
Salsa Fan bérlettel (SF standard, SF Fitness) 10% kedvezmény érvényesíthető.
A fenti ár tartalmazza:
-félpanziós ellátás (reggeli és vacsora)
-elhelyezés 2 személyes szobákban(kérünk szobatárs igényedet előre jelezd, ha lenne ilyen)
-FULL PASS (összes órán és bulin való részvétel)
-Salsa Fan ajándékcsomag (ehhez kérlek add meg póló méreted)
-wellness részleg használata (fürdőköpeny 3000Ft letéti díjért igényelhető, melyből 2000Ft visszajár leadáskor)
-wifi
-parkoló (a szabad kapacitás függvényében
Egyágyas felár: 8000Ft/fő/éj
Péntek szállással, félpanzióval 39900/fő (szállás + órák + buli, check in és check out közötti időre)
Szombat szállással, félpanzióval 41900/fő (szállás + órák + buli, check in és check out közötti időre)
Idegenforgalmi adó külön fizetendő, 550Ft/fő/éj
Full Pass 19900Ft (összes óra és buli szállás nélkül péntek,szombat,vasárnap)
Péntek Pass 6900Ft ( pénteki órák és buli)
Szombat Pass 13900Ft (szombati órák és buli)
Party Pass 6000Ft (pénteki és szombati buli)
Pénteki Party belépő 3000Ft
Szombati Party belépő 4000Ft
A tábor nyitott minden érdeklődő számára, tánciskolától függetlenül!
A táborba regisztrálni a salsafan.hu@gmail.com email címen lehetséges.
Részvételi díjat lehet készpénzben vagy utalva is fizetni.
Várunk szeretettel!
Gyuri és Szilvi
fb esemény, katt a linkre és a going/ott leszek gombra
Buli kezdőbb táncosoknak, akik ismerkednek a salsával és a bachatával, de buliba még nem mertek nagyon lemenni. Itt a lehetőség! Ez most neked szól! Igazán barátságos belépő árral és benne szereplő tartalommal készültünk!;-) Nyitott buli, bárkit szívesen látunk tánciskolától függetlenül!
Program:
20:00 Kapunyitás
20:15 Bachata workshop kezdő szinten
21:00 - 02:00 Buli,
benne salsa-bachata lassabb, táncolhatóbb zenékkel vegyesen, animáció a Salsa Fitness órák hölgyeivel,
rueda,
hölgyválasz,
tombola.
Belépő: 2000Ft, ami tartalmazza a ruhatárat (nem őrzött), és egy welcome drinket (fütyülős pálinka, vagy 2 dl üdítő) is!
Várunk szeretettel!
Gyuri , Szilvi
Salsa Fan
fb esemény, katt a linkre és going/ott leszek gombra
Most megtanulsz táncolni!
Teljesen kezdőknek szóló szuper intenzív hétvége workshopokkal és kezdőknek szóló bulival, hogy egyből megélhesd a latin életérzést.
Mire számíthatsz:
Szombaton 15 - 18 -ig teljesen kezdőknek szóló workshop, alapoktól a már megélhető táncig.
Este 20 - 02 között kezdők bulija, bachata workshoppal, animációval, ruedákkal.
Vasárnap folytatjuk 15 - 18 -ig Kezdő II. szinten, (de lehet jönni újként is, ha csak ekkor érsz rá, mert ismétlünk).
Már 1 workshop is eredményt fog hozni, de a teljes hétvégével olyan dózist kapsz, amivel megállod a helyed bármelyik buliban és kinézheted magadnak a következő szintet! (04.19;-))
Részvételi díjak (készpénzben tudjuk elfogadni):
1 workshop 4000Ft
2 workshop 7000Ft
Buli belépő: 2000Ft
Full pass: 8000Ft ( 2 ws + buli )
Várunk szeretettel!
Gyuri és Szilvi
Facebook esemény, katt a linkre és going/ott leszek!
Tanulj meg salsázni!
Ismerkedj, érezd jól magad ezen a jó hangulatú workshopon, ami után már bátran táncolhatsz bármelyik buliban, akár már aznap este!
Csatlakozási lehetőség a hétfői kezdő csopihoz (18-19 között.)
Az esemény 3 órás benne kis szünetekkel.
Részvételi díj: 4000Ft/fő
Az eseményre kényelmes ruhát és cipőt hozz, vagy amiben jól érzed magad!
Jöhetsz párral, pár nélkül, bal és jobb lábbal is
Várunk szeretettel!
Facebook esemény, katt a linkre és going/ott leszek
Ingyenes bemutató óra!
Mozogj latin ritmusokra, salsa, bachata, cha-cha-cha, sensual.
Próbáld ki és élj az óravégi bérletakcióval (nem kötelező, de érdemes), amiben a 8 alkalmas bérlet 12000Ft helyett 10000Ft-ba kerül helyszíni készpénzes vásárlás esetén!
Az órák január 13-i héten indulnak, hétfőn és szerdán 19-20 között.
Gyere lazán, sportosan!
S igen, tényleg ingyenes!
Várunk szeretettel!
Miku party jóknak és rosszaknak egyaránt!;-)
Salsa - Bachata egyenlő mértékben!:-)
Nyitott buli, jöhetsz bátran bárhonnan, hozhatsz bárkit, bárhogyan!:-)
Stílus: Piros/Fekete, ahogyan szeretnéd!;-) Légy sexy vagy cool!;-)
Program:
19:00 - 19:45 WS Gyuri és Szilvi Miku style
19:45 - Animáció - Rueda - Party
20:30 - Show Salsa Fan Fitness Girls
21:30 - Show Salsa Fan Gyuri és Szilvi Salsa- Bachata
22:00 - Miku ajcsi osztás, ruedába csomagolva.
Welcome drink a FÜTYÜLŐS támogatásával, továbbá egész éjjel akciósan!
Az este koktélja a MIKUFÜTTY
Részvételi díj:
2000Ft
Várunk szeretettel! Aki táncol, ajcsit is kap a mikulástól!
Facebook esemény, kattints, hogy ott leszel!
Latin zene, forró hangulat, laza ismerkedés, mindez a salsa életérzés.
Gyere és kóstolj bele most ingyenes bemutató óránkon!
Mit veszíthetsz? Semmit.
Mit nyerhetsz? Jó hangulatot, társaságot, jó zenéket, sikerélményt, bátorságot, mosolyt és csillogó szemeket.
A bemutató óra után már fogsz tudni a salsa zenére mozogni, és ha jönnél tovább tanulni, akkor 25%-os bérletakcióval várunk!
Így 8000Ft helyett, 6000Ft-ért (készpénzben) tudsz 4 alkalmas bérletet venni magadnak.
Kényelmes cipőben és ruhában gyere!
Bal láb nem akadály, idővel minden helyre kerül!
Szeretettel várunk!
Gyuri és Szilvi
Facebook esemény, kattints, hogy ott leszel!
Ingyenes bemutató óra!
Mozogj latin ritmusokra, salsa, bachata, cha-cha-cha, sensual.
Próbáld ki és élj az óravégi bérletakcióval, amiben a 8 alkalmas bérlet 12000Ft helyett 9000Ft-ba kerül helyszíni készpénzes vásárlás esetén!
Gyere lazán, sportosan!
Várunk szeretettel!
Facebook esemény, kattints, hogy ott leszel!;-)
Tanulj meg salsázni!
Ismerkedj, érezd jól magad ezen a jó hangulatú workshopon, ami után már bátran táncolhatsz bármelyik buliban!
Az esemény 3 órás benne kis szünetekkel.
Részvételi díj: csak 4000Ft/fő!!!
Az eseményre kényelmes ruhát és cipőt hozz, vagy amiben jól érzed magad!
Jöhetsz párral, pár nélkül, bal és jobb lábbal is!
A részvételi díj tartalmaz egy pohár szabadon választott üdítőt!
Várunk szeretettel!
Facebook esemény, kattints, hogy ott leszel!
Lépj a haladó szintre!
Megy már a salsa, de fejlődnél, fejlesztenéd magad, itt a helyed!
Footwork, shine, izoláció, figurák.
Ismerkedj, érezd jól magad ezen a jó hangulatú workshopon, ami után még jobban táncolhatsz bármelyik buliban!
Az esemény 3 órás benne kis szünetekkel.
Részvételi díj: 5000Ft/fő
A részvételi díj tartalmaz egy pohár szabadon választott üdítőt!
Szeretettel várunk!
facebook esemény, kattints, hogy ott leszel!
Lépj a következő szintre!
Túl vagy az alapokon, és fejlődnél, akkor itt a helyed!
Ismerkedj, érezd jól magad ezen a jó hangulatú workshopon, ami után még bátrabban táncolhatsz bármelyik buliban!
Az esemény 3 órás benne kis szünetekkel.
Részvételi díj: 3000Ft/fő
A wokshopra kényelmes ruhát és cipőt hozz, vagy amiben jól érzed magad!
Facebook esemény, kattints, hogy ott leszel!
Ismered már az alapokat, akkor lépj szintet velünk!:-)
Ismerkedj, érezd jól magad ezen a jó hangulatú workshopon, ami után még bátrabban táncolhatsz bármelyik buliban!
Az esemény 3 órás benne kis szünetekkel.
Részvételi díj: csak 3000Ft/fő!!!
A wokshopra kényelmes ruhát és cipőt hozz, vagy amiben jól érzed magad!
Jöhetsz párral, pár nélkül, bal és jobb lábbal is!;-)
Várunk szeretettel!
https://www.facebook.com/events/3578791402358526?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[]%7D
A teljesen kezdő és az újrakezdő salsa workshop folytatása, de jöhetsz akkor is, ha még csak most kezdenél bele mivel az első órán ismételjük a korábban tanultakat.
Az órák közötti szünetekben a bárnál ihattok üdítőt, kávét, vagy akár alkoholos italokat is.
Az oktatás tükrös nagy teremben történik!
Jöhetsz pár nélkül is.
Részvételi díj: 3000Ft (helyszínen fizetendő készpénzben)
Örülök, ha jössz és az ott leszekre kattintasz!;-)
A latin bulikon már lazábban táncolhatsz az tuti!;)
Szeretettel várunk!
https://www.facebook.com/events/279690261585653?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[]%7D
https://www.facebook.com/events/309898161719204?ref=newsfeed
Tanulj meg salsázni!
Ismerkedj, érezd jól magad ezen a jó hangulatú workshopon, ami után már bátran táncolhatsz bármelyik buliban!
Az esemény 3 órás benne kis szünetekkel.
Részvételi díj: csak 3000Ft/fő!!!
A wokshopra kényelmes ruhát és cipőt hozz, vagy amiben jól érzed magad!
Jöhetsz párral, pár nélkül, bal és jobb lábbal is!;-)
Várunk szeretettel!
https://www.facebook.com/events/1245649253006034
Tanulj meg salsázni!
https://www.facebook.com/events/958633785040617?ref=newsfeed
https://www.facebook.com/events/626716371925262?ref=newsfeed
Gyakorló est kezdőknek és haladóknak, tánciskolától függetlenül!
https://www.facebook.com/events/243974611149801?ref=newsfeed
Ingyenes bemutató salsa óra, mely után 20% kedvezménnyel tudsz bérletet vásárolni!
https://www.facebook.com/events/239670171576800?ref=newsfeed
Ingyenes Zumba bemutató óra, hogy megismerkedj ezzel a tánc-fitness formával.
Az óra végén 20%-os kedvezménnyel vásárolhatsz bérletet!
Így az óra végén 5000Ft helyett 4000Ft-ért vásárolhatsz 4 alkalmas bérletet!!!
Zumba minden csütörtökön 19:00-20:00 időben lesz az Erzsébetligeti Étterem és Rendezvényházban!
https://www.facebook.com/events/2957326614530136?ref=newsfeed
Ismerd meg az alapokat, hogy aztán lazán nyomhassad!;-)
Nem kell tánctudás, vedd könnyedén!
Sportcipő, laza ruha, és érezd jól magad!:-)
Részvételi díj: 2500Ft
A workshop után kedvezményesen vásárolhatsz bérletet is a csütörtök esti zumbákra!
https://www.facebook.com/events/1576976785843162/
https://www.facebook.com/events/4116499318422629/?active_tab=discussion
Igazi Salsa élmény mozival és bulival!
https://www.facebook.com/events/577042659623474
Szeretnél végre megtanulni salsázni!?!
https://www.facebook.com/events/796804307493767/
Bachata Sensual a szerelem jegyében!
Fűtsed fel érzékeidet, fejezd ki érzéseidet a bachata sensual világa által!
Kálmi és Fanny közelebb hoz titeket egymáshoz.
Love Edition - azaz több érzékiség, szenvedély, igazi Férfi, igazi Nő!;-)
Szint: Középhaladó
Oktatók: Balogh Kálmán - Mravik Fanny
Részvételi díj: 4000Ft/fő
Love ticket: 7000Ft (páros jegy)
Minden résztvevő kis "love" ajándékot és 10% kedvezményt kap belépőjével a bárban vagy az étteremben a ws napján!
Helyszín: Erzsébetligeti Étterem és Rendezvényház
1165 Budapest, Diósy Lajos utca 22/D (vagy nézd meg a kapcsolat menüpont alatt;)
https://www.facebook.com/events/632380130640084/
Légy titokzatos, merész az álarc mögött szabadon játszhatsz, ne félj!;-)
Tánciskolától függetlenül, gyere és érezd jól magad!
Belépő: 2000Ft ( tartalmaz egy üdvözlő italt)
Program:
21:00-22:00 Álarcos bemelegítő salsa ws Baloghy Gyurival
22:00-04:00 Dj Adalberto
24:00 Tombola húzás (500Ft-os áron vásárolható a bejáratnál)
Zenei stílus: salsa (kubai-vonalas), bachata
Dress code: Cool / Sexy
Minden going/ott leszek gombra szavazó ajándék álarcot kap!;-)
https://www.facebook.com/events/547693042629267/
Az új évet indítsd be szuper intenzíven, hogy aztán csatlakozhass a már futó tanfolyamunkhoz!
3 óra alatt eljutsz arra a szintre, hogy már táncolni fogsz salsa zenére!
Párral vagy pár nélkül is jöhetsz, hisz itt a párodra is lelhetsz.
Jöhet kicsi-nagy, korhatár minimum 16.
Bal láb nem akadály, de a jobb sem lehet az, itt mindegyik a helyére majd odaszalad!
Gyere el erre a jó hangulatú szuper intenzív kurzusra, hogy te is részese lehess az élménynek, amit a salsa ad.
Oktató: Baloghy Gyuri
Részvételi díj: 2500Ft (3 óra)
A kurzus végén 20%-os bérletakcióval tudsz csatlakozni a hétfői csoporthoz!
https://www.facebook.com/events/458557138185316/
Bachata Sensual Szuper Intenzíven a korábbi kezdő és kezdő-középhaladó ws ismétlése.
Ez a workshop most arról fog szólni, hogy begyakorljuk a korábban tanultakat és minden kérdéses pontot kitisztázzunk. Így az is jöhet aki a korábbiakon nem volt, de gyorsan tanul és szívesen megismerkedik Kálmival és Fannyval.
Lesz sok zene, tánc, mosoly és sensual...;-)
Oktatók: Balogh Kálmán - Mravik Fanny
Regisztrálj mielőbb a salsafan.hu@gmail.com email címen és itt az eseményben a going/ott leszek gombra kattintva, mert 2020 okán is csak 20 úrnak és 20 hölgynek tudjuk biztosítani a helyet.
Részvételi díjak:
Előregisztrációval: 3500Ft
01.12-én a helyszínen a szabad helyek függvényében: 4000Ft
https://www.facebook.com/events/827815651010372/
Egy elegáns táncos esemény, ami megkoronázza az évet!
Élőzenei koncert - Üdvözlő ital pezsgő formájában - 300 db koktél szendvics - Táncos show műsorok - Elegáns és igényes helyszín, környezet!
Egy teljesen más élmény, mint a megszokott bulik!
Dress code: Elegant - Red Carpet
Zene:
Timara Ritmo Latino (Élő koncert)
Dj Adalberto (salsa, bachata, cha-cha-cha, jive, rumba, angol keringő, bécsi keringő, tangó, slow fox, disco)
Program:
19:45 Kapunyitás - ajándék egy pohár pezsgő vagy üditő
20:00 Timara Ritmo Latino koncert I.rész
20:45 Szünet - ajándék koktél szendvicsekkel
21:00 Timara Ritmo Latino koncert II.rész
21:45 Salsa animáció - rueda - Baloghy Gyuri
22:00 - 04:00 Dj Adalberto (50% salsa-bachata, 50% társastánc harmónikusan elosztva)
23:00 - 23:05 Táncos show műsor - Burcsa Balázs és Szalay Petra - Aladdin
24:00 - 00:05 Táncos show műsor - Burcsa Balázs és Szalay Petra - Passion
01:00 - 01:05 Táncos show műsor - Balogh Kálmán és Mravik Fanny - Bachata új show premier
01:30 Bálkirály és Bálkirálynő választás
02:00 Tombola húzás
A bál folyamán hölgyválasz, férfiválasz, salsa rueda, a bál királyának és királynőjének megválasztása könnyed táncverseny keretén belül.
Belépő:
Elővételben: 3000Ft (12.23-ig a helyszínen minden nap 11-18 óra között, hétfőn és kedden 20:45-ig is, illetve egyénileg egyeztetett helyen és időben -Baloghy György +36702430038)
A bál napján belépéskor: 4000Ft
A belépő tartalmazza: Üdvözlő ital egy pohár pezsgő vagy alkoholmentes üdítő formájában, ingyenes ruhatár, élő koncert élmény, 300 db koktél szendvics, táncos show műsorok, elegáns környezet, légkondicionált helység, vörös szőnyeg.
A bálon fénykép és videofelvétel is készül, amelyek nagyjából 1 hét múlva lesznek megosztva a facebook közösségi oldalon. Amennyiben valamelyik képen nem szeretne szerepelni, kérem jelezze és törölni fogjuk.
https://www.facebook.com/events/989123454780871/
Túl az alapokon...Bachata Sensual Szuper Intenzív Workshop 2.szint!
A korábbi kezdő workshop folytatása, de jöhetsz akkor is, ha most ismerkednél meg vele, mert az első órán ismétlés lesz!
Fanni és Kálmi segítségével a sensual bachata igazi ízjegyeivel találkozhatsz 3 órában!
Oktatók: Balogh Kálmán és Mravik Fanny
(többszörös bajnokok és külföldi versenyek győztesei)
Részvételi díj: 4000Ft (helyszínen készpénzben fizetendő)
https://www.facebook.com/events/778314422601811/
Salsa Fan Retro Party a 70-80-as évek stílusában!
|
Program: 24:00 Bachata Show |
Zene: Dj Adalberto Dress code: 70-80-as évek stílusában! Belépő: 1 500 Ft (A helyszínen vásárolható készpénzben) |
https://www.facebook.com/events/518673738929996/
Ismerkedj meg ezzel az érzéki tánccal és stílussal Fanni és Kálmi tolmácsolásában!
https://www.facebook.com/events/2218659255091534/
MÉG CSATLAKOZHATSZ OKTÓBER VÉGÉIG!!!
Teljesen kezdő új kubai salsa tanfolyam indult 2019.09.09-én a 16. kerületben minden hétfőn 19:00-20:30 időben!
Jöhetsz párral, pár nélkül, bal és jobb lábbal is! Itt minden a helyére kerül!;-)
Légkondicionált, tükrös nagy terem!!!
Oktató: Baloghy Gyuri
Nem csak táncolni szeretsz, hanem kedveled Latin-Amerika ízeit, szokásait, kultúráját? Kövesd blogunkat:
További zenékre és táncokra is kíváncsi vagy? Iratkozz fel a Salsa FAN csatornára:
Baloghy Gyuri
+36702430038
Kövess és kedveld oldalainkat:
Tanfolyamok, Workshopok, Bulik fő helyszíne
Erzsébetligeti Étterem és Rendezvényház
légkondicionált, tükrös, nagy rendezvényterme.
Budapest, Diósy Lajos u. 22/D, 1165

